régi szép kocka idők

Régebben - értsd: nagyon régen - mindig mindenki azt mondta nekem, hogy a Linux mekkora egy királyos oprendszer. Hát a saját kis gépecskémen, amiben akkor még CD meghajtó sem volt, teljesen esélytelen lett volna akár még csak próbálkozni is bármi ilyesmivel - már csak azért is, mert apám eltörte volna a kezemet, ha legyalulom a rendszert :). Szóval a havi Chip magazinban leközölt néhány KDE-s képpel csak elképzelni tudtuk - és vágyakoztunk rá -, hogy milyen is lehet egy igazán szopós kernelfordítás.

Az iskolában (akkor így hívták: Padányi Bíró Márton Római Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola, Egésszégügyi Szakiskola és Általános Iskola) kb. akkora hálózat volt, hogy a két hálózatba kötött gép közé raktak egy repeatert, mert ugye 25 méter koaxhoz az már szükséges, illetve a szervert mindig bekapcsolták, amikor valakinek szüksége volt rá - heti egyszer.

Jött az iskolaváltás, Gergő elcsodálkozik, hogy 100 gépet is lehet hálózatba kötni, oly módon, hogy a központi Debian Potato 2.2 szerveren (matyas volt a neve, már nem él) mindenkinek volt saját júzere, a könyvtárban ki voltak rakva terminálok, amiken lynxen és pine-on nyomtuk a közösségi életet. Kb. itt kezdődött el minden.

Azt hiszem, a leglátványosabb az volt, amikor a három könyvtári gép közül kettőt elfoglaltak lányok, akik állandóan a bitchX-el játszottak, mi meg voltunk legalább hárman. Az ekkor kiadandó parancs kb. így nézett ki:

cat /usr/bin/netscape | write [username]

Ugyebár ekkor még nem volt sem a cat-ben, sem a write-ban bináris védelem, azaz az eredmény: mátrix szerű képernyő (értsd: netscape bináris kódjának kiíratása a rivális konzoljára. Kb. 5 mega kb. 1600 karakter/sec sebességgel), itt-ott, amikor sikerült eltalálni a \7-es kombinációt, akkor sípolás.

Egy másik mókás dolog abból fakadt, hogy elég nagy termek voltak közös koax hurkon (jó kis sín topológia). Egy idő után a lányok freemailes jelszavainak lelopkodása unalmassá vált (basszus, freemailen a mai napig nem a HTTPS a default), ekkor találtunk rá a Win9X IGMP buffer hibájára.

Maga a hibajelenség a következő: küldesz az áldozat IP-jére egy k*rva nagy IGMP csomagot, amitől az kék halált kapott, amiből ugyan vissza lehetett hozni a gépet, de a hálókártyadrájvert már nem. Igen hamar írtunk programot, amiben lehetett válogatni az egyes termek alaprajzai közül, majd egy gépre kattintva szépen elküldeni őt a reboot mezejére. Ez így egy idő után még mindig unalmas volt. Az ultimate megoldás: broadcast.

Ebből az osztályból 8-an jöttünk BME-re. 4-en Villanykarra. Lehet, hogy van összefüggés... :)